Jelenlegi hely

Címlap

„Humánerőforrások és a technikai, technológiai fejlődés kihívásai, a honvédségben”
konferencia felhívás


A Magyar Hadtudományi Társaság Haditechnikai és Humánerőforrás-fejlesztési Szakosztályai a Társaság központi konferencia-rendezvényeként együttműködő szervezetek közreműködésével 2016. november 4-én konferenciát szerveznek.


A rendezvény fővédnöke Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök


A konferencia célja: több, mint negyedszázaddal a rendszerváltás, tíz évvel az önkéntes haderőre áttérés után, új kihívások megjelenése időszakában dilemmák felvetése, vélemények ütköztetése hozzájárulás a képzés, fejlesztés irányainak meghatározásához.


A konferencia a szervezeti erőforrások azon dimenzióira helyezi a hangsúlyt, amelyek a humán, vagy soft oldalnak nevezhetők. De ezekkel összefüggésben sem kerülhetjük meg a technikai, a haditechnikai kihívások áttekintését, illetve azok hatását a honvédség fejlesztési irányaira, állománya jellemzőire, a képzés, felkészítés rendszerére.
 

A konferencia módszere: Tekintettel céljainkra, illetve a nemrég bejelentett stratégiai tervezési folyamatokra, a megszokottnál interaktívabbá tervezzük tenni a tanácskozást. A napirendre tűzött témák problémafelvető referátumához szorosabban kapcsolódó korreferátumokkal, módot adva a vitára, a különböző területek képviselői, vendégeink közötti érdemi párbeszédre.
 

A konferencia témakörei:


I. A katonai hívatás értéktartalma az önkéntes haderőben.
Vitaindító referátum: Dr. Himmer Péter főiskolai tanár, egyetemi docens,
Mennyiben érvényesek a mai plurális társadalomban, és milyen jelentéssel bírnak a katonai hivatás legeredetibb értékei? Mind összetettebbé válik a régi kérdés: foglalkozás vagy hivatás?
Hogyan definiálható a katona, s hogyan a tiszt társadalmi pozíciója, illetve kötődése a civil társadalomhoz?
Milyen új/újabb értékmezőt implikál a katona és a tiszt számára a nemzetközi környezet, az európai szervezetekhez tartozás, a föderalizálódás, a missziós feladatok megkerülhetetlensége?
Miként pozícionáljuk a parancsteljesítés mechanikus, avagy konstruktívabb jellege szempontjából a katonát, és miként a tisztjelöltet?


II. A parancsnoki szerepkör és a csapatépítés felelőssége, kihívások a modern haderőben
Vitaindító referátum: Takács Attila ddtbk, MH HFKP parancsnok
A katonai vezetők/parancsnokok egyaránt felelősek feladataik maradéktalan végrehajtásáért és a beosztottaikról való gondoskodásért. Ezért a feladatok tervezésekor minden felelős katonai vezetőnek számolnia kell a beosztottakat érintő következményekkel is.
Dilemmák: a vezetés egységes rendszere, jogszabályi és centrális meghatározottsága és a parancsnoki önállóság, a törzskar és a parancsnoki felelősség, a parancs és a vezetés egyéb eszközei a csapatépítésben és a szervezeti integritásban.


III. A haderő, a tudomány és a technológia kapcsolatrendszere (kitekintés 2030-ra )
Vitaindító referátum: Dr. Ráth Tamás ny.ezds
Gondolkodás és vízió legalább középtávon: a technológiai fejlődés szerepe a biztonságban, védelemben. A tudomány és a haderő viszonya, tudományos műszaki fejlődés.
Fejlődési tendenciák a különböző tudományágakban, a katona és a haditechnika kapcsolata, a haditechnika sajátos szerepe.
Hazai és nemzetközi háttér szervezési, szervezeti és innovációs igény


IV. Plenáris vita-összefoglaló, tájékoztatás új honvédségi szervezetekről
Vezeti: Tömböl László ny.vezds, az MHTT elnöke

 

A konferencia egyes témaköreihez kapcsolódó korreferátumokra a Társaságon, illetve az együttműködő szervezetek tagjain kívüliek a szervező társaságok elnökeinél jelentkezhetnek.
(I.-II. témakör: Dr. Krizbai János ny.ezds mail: j.krizbai@gmail.com, tel:0630 5280086;
III. témakör: Dr. Ráth Tamás ny.ezds mail: tamasrath@freemail.hu )


A konferencia anyaga a Társaság folyóiratában, a Hadtudomány különszámában megjelentetésre kerül. Mód van arra is, hogy akik személyesen nem tudták kifejteni véleményüket írásban megtehessék.
Együttműködő szervezetek: A Humán Szakemberek Országos Szövetsége, NKE HHK Hadtudományi és a Katonai Vezetéstudományi Szakmai Kutatóműhely Védelmi Információs Központ, AFCEA /Armed Forces Communication and Electronics Association/Magyarország Szervezete

 

A konferencia tervezett lefolyása:
1. 08.00-09.00 Beérkezés, regisztráció aláírása
2. 09.00-09.20 Plenáris, protokolláris és szakmai megnyitó Tömböl László ny.vezds. MHTT elnöke, prof Dr. Poór József egyetemi tanár, a HSZOSZ elnöke
3. 09.20-10.35 I. témakör
4. 10.35-10.45 szünet
5. 10.45-12.00 II. témakör
6. 12.00-12.10 szünet
7. 12.10-13.25 III. témakör
8. 13.25-14.00 ebédszünet,
9. 14.00-15.00 IV. blokk, zárás

 

A konferencia helye: Budapest Hungária krt. 9-11, Zrínyi laktanya és egyetemi kampusz, Díszterem
 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, szervezési kérdések miatt előzetes regisztrációköteles 2016.10.25-ig a következő címen: Kissné Petró Emese Tel.: 432-9000/29-684 E-mail: Kissne.Petro.Emese@uni-nke.hu
 

Szeretettel várjuk párbeszédre a témák szakértőit, kutatóit, parancsnokokat, szakmai szervek vezetőit és munkatársait, minden érdeklődőt.
 

A Magyar Hadtudományi Társaság
elnöksége

Folyóirat

Naptár

mo
tu
we
th
fr
sa
su
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
www.magyarorszag.hu http://mhtt.eu http://www.nokitc.hu/hungarian/aktualis.html
Határrendészeti_Tagozat
http://www.bm-tt.hu/ http://www.bm-tt.hu/