Jelenlegi hely

Címlap » Rövid beköszöntő az elektronikus folyóirat első számához
Korinek László
MTA levelező tagja, egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar

Bevezető

 

1991. január 24-én és 25-én Bécsben részt vettem azon a nemzetközi konferencián, melyen a migrációért felelős európai miniszterek, valamint Ausztrália, Kanada és az Egyesült Államok hasonló tisztséget betöltő vezetői tanácskoztak. A téma a nemzeti politikák harmonizálása volt. Mindenki tudta azonban – és ez a felszólalásokból nyilvánvalóvá is vált -, hogy a rendezvényt valójában a Szovjetunió már akkor várt (bár csak ugyanazon év végén bekövetkezett) széthullásától való félelem miatt szervezték. Konkrétan attól tartottak igen sokan, hogy a nagyhatalom bukását követően milliók, esetleg tízmilliók indulnak meg nyugat felé a jobb élet reményében. A Szovjetunió képviselője igyekezett eloszlatni az aggodalmakat, mindazonáltal megjegyezte: nem egészen érti a problémát, hiszen a demokráciák egyik legfontosabb követelése egészen addig az emberek és az eszmék szabad áramlása volt. „Most mi a bajuk azzal, ha valakik áramolni szeretnének?”- tette fel a kérdést, ha nem is szó szerint így.

 

A sokak által megjósolt invázió azonban nem következett be. Az említett esemény, valamint a szovjet hozzászólás témánk szempontjából két fontos dolgot világít meg. Az egyik: a fejlett hírszerzést, valamint jelentős elemző-értékelő apparátust működtető országok sem tudták prognosztizálni az emberek mozgását az adott helyzetben. A másik: a migráció megítélése korántsem egyértelmű, az elérni kívánt cél a megvalósulás esetén tényleg félelmet keltő, fenyegető rémmé válhat. A teljes tanácstalanság nyilvánvalóvá tette azt is, hogy nem voltak tudományosan megalapozott ismeretek a várható tendenciák feltárásához, az akár alternatívákat is tartalmazó tervezéshez. Ott, Bécsben 1991-ben mindössze azt sejtettük, hogy a nyugati országok gazdagságának meghívó hatása nagy lesz, valamint a széthullás állapotában lévő Szovjetunió akár kiszámíthatatlanul is összeomolhat.

 

A tudománynak mindenekelőtt pontos fogalmakra van szüksége ahhoz, hogy a megállapítások is kellően értelmezhetőek legyenek. Számos más meghatározással ellentétben a migráció megragadása igazán gondot nem okoz, a definíció nagy vitákat nem váltott ki. A népesség mozgásáról van szó, ami történhet egy országon belül, de az általános szóhasználat inkább a határokat átlépő lakóhely-változtatásra utal. Abban is általános egyetértés van, hogy tartós, tipikusan véglegesnek szánt költözések tartoznak a migráció fogalma körébe (Görbe Attiláné Zán Krisztina,2010:10-11).

 

Azt lehet mondani, hogy a mozgás az élővilág, de mindenekelőtt az állatok és az ember természetes létformája. Ebből a szempontból tulajdonképpen nem is a migráció, hanem a helyben maradás okai szorulnak magyarázatra. Nyilvánvaló azonban, hogy a rendészettudomány érdeklődése egy meghatározott történelmi korszak és egy adott nemzetközi, valamint belbiztonsági helyzet keretei között fordult a probléma felé. Az államilag szervezett társadalmakban a terület a vérségi kapcsolatok helyébe lép az emberek számbavétele, igazgatása során (Engels,1975). A kívülről jötteket hagyományosan kirekesztették a helyi közösség tagjai által gyakorolt jogok élvezetéből (perioikoszok, peregrinusok, stb.).

 

Ilyen megvilágításban azt kell látni, hogy az országhatárokat átlépő migráció (és a továbbiakban ellenkező utalás hiányában erre korlátozom a fogalom használatát) minden államilag szervezett társadalomban problémák forrása. Ebből persze még nem következik, hogy egyértelműen negatív megítélésű jelenségről volna szó. Közismertek Szent István király fiához intézett intelmei, amelyekben a jövevények jóakaratú gyámolítására és becsben tartására szólítja fel a herceget. De utalhatunk a török hódoltság korát követő betelepítések nyilvánvaló szükségességére és hasznosságára is. Ma is vannak olyan országok, amelyek a terület és a népesség aránya miatt (pl. Kanada), vagy más okokból támogatják a – szabályozott keretek között történő – bevándorlást. Anélkül, hogy itt és most mélyebben állást kívánnék foglalni, megjegyzem: a csökkenő népesség Magyarországon is hat a migrációról való politikai és közhatalmi gondolkodásra. Természetesen árnyoldalai is vannak a népmozgásnak, különösen akkor, ha az váratlanul és felkészületlenül éri a befogadó országot. A többségi társadalom tagjaitól szokásaikban, kultúrájukban és más vonatkozásokban különböző emberek tömegeinek a megjelenése feszültségek, konfliktusok forrása, nem beszélve a róluk való gondoskodás nehézségeiről.

 

A tudomány feladata abban áll, hogy a migráció okait, megnyilvánulási formáit, valamint a befogadó ország társadalmára gyakorolt hatásait és a kapcsolódó egyéb kérdéseket (például az elhagyott országbeli következmények, a visszatérés esélyei) objektív módon vizsgálja. Ez nem jelentheti az értéktartalom figyelmen kívül hagyását. Magyarul: a tudomány dolga annak a feltárása is, hogy mi okozza az egyes államok migrációellenes hozzáállását, valamint az Európai Unióban tapasztalható ellenérzéseket és óvintézkedéseket a közösségen kívüli országokból érkezőkkel szemben.

 

A fogalom meghatározásán túlmenően a tudományos vizsgálatok következő lépése a klasszifikáció, vagyis az adott jelenség sajátos formáinak a leírása, valamint a hozzájuk kapcsolódó problémák feltárása, elemzése, illetőleg a szükséges ajánlások kidolgozása. A migráció megnyilvánulásain belül különbséget tehetünk egyedi, csoportos és tömeges lakhelyváltoztatások között. A rendészettudomány és a kriminológia szempontjából az utóbbi kettőnek van nagyobb jelentősége. Lényeges eltérések vannak az önkéntes és a kényszermigráció között. Ezzel összefügg, de nem esik teljesen egybe a legális és a törvénysértő migráció közötti disztinkció. További sajátosságok ragadhatók meg a mozgás iránya, célja, okai, valamint számos egyéb körülmény alapján.

 

Közhelyszámba megy, de a migrációval kapcsolatban mégis feltétlenül említést érdemel, hogy használható ismeretek, valódi tudás birtokába csak interdiszciplináris kutatások alapján kerülhetünk. A földrajztudománytól kezdve a szociálpszichológiáig igen sok diszciplina ismeretanyagát kell mozgósítani ahhoz, hogy magáról a jelenségről, illetőleg annak sajátos vagy egyedi megvalósulási módjairól érdemi megállapításokat tehessünk. Sőt: még ugyanazon tudományágon belül sem mellőzhető az egymástól eltérő megközelítési módok, irányzatok adott problémára vonatkozó tételeinek az összevetése. Példaképpen említhető a hagyományos, illetőleg kritikai kriminológia, vagy éppen a nemzetbiztonsági vagy emberi biztonsági szemlélet különbsége.

 

Az értékproblémára visszatérve: a migráció általános minősítésének különösebb értelme és haszna nincs, hiszen amint arról szó volt, egy természetes jelenségről van szó. Ma elsősorban az országhatárok közötti illegális lakhelyváltoztatások jelentik a problémát, különös tekintettel a kényszermigrációra. Ki lehet mondani, hogy – leszámítva néhány anarchista és más iskolát – ma általánosan elfogadottnak tekinthető nézet szerint az államoknak joguk van igényelni, sőt: kikényszeríteni a szabályozottságot, ami végső soron mindenkinek, így a migránsoknak is az érdekében áll. Az illegális bevándorlás visszaszorítására irányuló törekvés tehát legitim. Az persze más kérdés – és ebben sem hallgathat a tudomány -, hogy a törvényes mozgások lehetőségeit a nemzetközi jog, az alkotmányosság és a humánum keretei között kell megszabni.

 

Nem szabad figyelmen kívül hagyni az emberi biztonság koncepcióját, ami témánk szempontjából mindenekelőtt azt jelenti, hogy a biztonság területhez kötött megközelítését az emberközpontú gondolkodásnak és gyakorlatnak kell felváltania (UNDP,1994:24). A múlt század végén megfogalmazott nézetrendszert az ENSZ által kiküldött bizottság fejlesztette tovább és foglalta rendszerbe. Az anyagban kiemelt szerepe van a migrációról való gondolkodásnak, illetőleg a jelenség kezelését érintő problémáknak. A testület szükségesnek tartotta annak rögzítését, hogy a vándorlás sokak számára a létfenntartás feltétele, amellett a felemelkedésnek is lehet a kiindulási pontja. A migrációval kapcsolatos megértő hozzáállás egyébként nem véletlen, a teoretikus megfontolásokon túl nyilvánvalóan hatással volt arra, hogy a bizottság társelnöke, Sadako Ogata korábban az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát vezette. A testület jelentéséből egyébként a probléma kiterjedtsége is kiderül: a múlt század végén mintegy 175 millió nemzetközi migráns volt, vagyis az emberiség kb. három százaléka. A bizottság egyébként nem vonta kétségbe a nemzetbiztonsági szempontok jelentőségét, mindamellett feltétlenül érvényesítendőnek tartotta az emberi szükségleteket és törekvéseket adott esetben akár azokkal szemben is (Human Security Now,2003:40-55).

 

Az eddig mondottak alapján – pedig a kulturális, gazdasági és más (pl. vallási) problémákat még nem is említettük - nem meglepő, hogy a migrációval kapcsolatos kutatások világszerte a prioritások között szerepelnek, igen sok intézmény és projekt foglalkozik a témával[1].

 

A nemzetközi intézmények közül mindenekelőtt a genfi székhelyű Nemzetközi Migrációs Szervezetet (International Organization for Migration – IOM) kell megemlíteni. Kezdetben európai ügyekkel foglalkozott, de ma már 146 tagállama van a világ minden részéről. Az IOM mindenekelőtt a gyakorlati segítségnyújtást szervezi, igen komoly tudományos háttérrel. Az általa kibocsátott éves jelentések komoly és megbízható forrásai az adott kérdéskörrel foglalkozó kutatásoknak.

 

A jövő kutatási témái, módszertan

 

Alapvetően egyet lehet érteni az oxfordi Nemzetközi Migrációs Intézet vélekedésével, amely szerint a következő évtizedekben négy, egymással szorosan összefüggő kérdéskör játszhat meghatározó szerepet a globális migráció alakulásában.

  • a globalizáció és a fejlődés összefüggései, amelyek egyre komplexebb módon hatnak a nemzetközi vándorlásra. A globalizációnak nem csupán a gazdasági oldaláról van szó, hanem az erősödő kulturális és társadalmi kapcsolatrendszerekről is.
  • az egyes államok és régiók szerepe a migrációt meghatározó rendszerekben: a demográfiai, gazdasági, szociális és politikai változások. Itt kell vizsgálni a nemzetállamok regionális és globális beágyazottságát.
  • a vándorlás mikro-szintű jelenségeinek természete: milyen változtatásokat eredményez a migráció a küldő, illetőleg a befogadó területeken; a különböző gazdasági és társadalmi csoportok részvétele, a migránsok jellemzői, a beilleszkedés problémái.
  • a migrációs politika, valamint az általános politikának a migrációra gyakorolt hatása, a nemzetközi együttműködés, a közvéleménynek a bevándorlással és kivándorlással kapcsolatos nézetei (International Migration Institute, 2006:2).

 

A kutatások tárgya mellett a másik fontos tudományos probléma a módszertan. Korábban már szó volt róla, hogy a tudománynak objektív módon kell feldolgoznia a témát. Ebből a szempontból mindenekelőtt az előítéletektől való szabadulás jelent komoly gondot. A kutatók maguk is részei annak a társadalomnak, amelyben az előítéletesség egyik legjelentősebb, de mindenképpen a leginkább szembeötlő területe a kisebbségekkel, az idegenekkel való együttélés. Szellemes módon mutatta be a TÁRKI a felméréseiben az egyébként természetesen nem létező „pirézekkel” szembeni lakossági elutasítást, ami 2007. februárjában 68 %-os volt.[2] A túlzó, az esetek többségében hamis általánosítások és egyszerűsítések a tudománytól sem idegenek. Témánkat érintően említhető az a hagyományos megközelítés – elsősorban a beilleszkedés, a migránsokkal való együttélés körében -, amely a bevándorlókat származásuk, nemzeti hovatartozásuk szerint csoportosítja, szembeállítva velük a többségi lakosságot. Problémaként ebben a megközelítésben szinte kizárólag az integráció, illetőleg asszimiláció szintje fogalmazódik meg. Ehhez igazodik az alkalmazott módszertan is. A kérdés ilyen módon való megfogalmazása és a válaszok keresése teljesen logikus, illeszkedik a társadalmi felfogáshoz. Súlyos hibának tekinthető mégis, ha ebben a gondolkodási keretben elvész az egyének, sőt a közösségek azonosságát meghatározó olyan fontos tényezők sora, mint például a képzettség, a politikai vélemény, vagy éppen a vallás. Önmagukban, de különösen egy befogadó országban élő bevándorlók között igen lényegesek lehetnek ezek és más egyéb szempontok, olykor keresztezve a származási, etnikai ismérveket (Wimmer,2007). 

 

Nina Glick Schiller hasonló kritikát fogalmazott meg: szerinte a kutatók jelentős részének módszertani nacionalizmusa kizárja a nemzetközi erőtér helyes feltárását és értékelését, ami pedig a migránsok számára meghatározó jelentőségű tényező (Schiller,2007).

 

A migráció társadalmi tömegjelenség, ezért a statisztikai módszerek alkalmazása nyilvánvalóan nélkülözhetetlen. Az egyes államokban alkalmazott rendszerek közötti különbségek azonban egészen a közelmúltig komoly akadályt jelentettek a nemzetközi mozgások kutatása számára, de az ugyanazon statisztikákra építő politikai cselekvés terén is.

 

Komoly előrelépést hozott ebben az Európai Parlament és a Tanács 862/2007/EK rendelete    (2007. július 11.) a migrációra és a nemzetközi védelemre vonatkozó közösségi statisztikákról, valamint a külföldi állampolgárságú munkavállalókra vonatkozó statisztikák összeállításáról szóló 311/76/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről. A jogszabály a közösségi statisztika legfontosabb kereteit határozza meg, de mivel ahhoz a tagállamok szolgáltatják az adatokat, a szabályozás értelemszerűen kihat a nemzeti rendszerekre is. A dokumentum bevezetőjének 14. pontja szerint a közösségi statisztikákról szóló, 1997. február 17-i 322/97/EK tanácsi rendelet képezi a rendelet előírásainak hivatkozási alapját. Ez különösen megköveteli a pártatlanság, a megbízhatóság, az objektivitás, a tudományos függetlenség, a költséghatékonyság és a statisztikai adatokra vonatkozó titoktartás szabályainak betartását. Megjegyzendő, hogy a rendelet az illegális bevándorlókra vonatkozó becslésekre nem terjed ki. Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen az említett elvek kevésbé tudnak érvényesülni az előítéletek és a napi politikai érdekek által is befolyásolható számítások esetében. Másrészt viszont a rendészettudomány és a kriminológia szempontjából éppen ezek az adatok (még akkor is ha becsültek, a kalkuláció alapjául szolgáló tények azonban megragadhatók) nagyon fontosak. Ebből az következik, hogy az adott országban jogellenesen tartózkodók számára vonatkozó becslések módszertani alapjait is a lehető legnagyobb mértékben egységesíteni kellene.

 

Ami a minőségi ismérveket illeti: a vonzó és taszító tényezők elemzése mind az elhagyott (elhagyandó), mind pedig a befogadó országra (térségre) vonatkozóan általában magyarázatot ad a migráció sajátos megnyilvánulási formáira (lásd pl. Schoorl,2000).

 

 

Migráció és rendészettudomány

 

Az emberek tömeges mozgása magától értetődően kihívást jelent az egyes – mindenekelőtt a befogadó – országok rendészeti intézményeire, így a tudományos kutatásnak is választ kell adnia a felmerülő elvi kérdésekre.

 

Kiindulási pontként azt kellene meghatározni, hogy van-e helye az adott (tipikusan: befogadó) ország vagy országok alkotmányos, illetőleg nemzetközi szerződésen alapuló rendjétől való eltérésnek. Ha igen, akkor a különleges rendelkezések, intézkedések bevezetésének okait és korlátait kell megjelölni. Ebben a tudománynak rendkívül fontos feladata van.

 

Mindenekelőtt a bevándorlás valóságos hatásainak, veszélyeinek az elemzése és bemutatása szükséges. Ahogyan arra a „pirézek” példája is utal, a lakosságban vannak olyan félelmek, illetőleg szorongások is, amelyek teljesen megalapozatlanok. Kellő tudományos kritika hiányában morális pánik alakulhat ki, mint ahogyan számos helyen ki is alakult (Hammond,2011; Pijpers, 2006; Erjavec,2003).  

 

Stanley Cohen nyomán a morális pánikot úgy lehet meghatározni mint olyan veszély-tudatot, amelyet egy csoport vagy egy csoporthoz tartozó jelenség vált ki azzal, hogy megkérdőjelezi a társadalom idealizált rendjét (hagyományos életmódját, alapvető értékeit). A média szenzációhajhászó és leegyszerűsítő közvetítése miatt a fenyegetést hordozó csoport könnyen azonosíthatóvá válik. A kialakult közvélekedés hatalmi megoldásokat sürget, a jogalkotó tipikusan törvényi szigorításokkal válaszol a kihívásokra. A fokozott intézményes figyelem hatására növekszik a jelenség statisztikailag rögzített eseteinek a száma, ezzel az említett hatalmi reagálás legitimációt kap (Cohen,1987; Korinek,2010,185-187; Kitzinger, 2000, 23–24. o.).

 

A morális pánikkal is összefügghet a securitization (biztonsági okokból történő kivételezés) technikája. A „securitization” azt jelenti, hogy egy jelenséget kivesznek az általános rendelkezések hatálya alól, és arra olyan szabályokat alkalmaznak, amelyek a normál alkotmányos vagy nemzetközi rendben megengedhetetlenek volnának (Buzan-Waever-Wilde,1998:6). A tudományos kutatásoknak az ilyen esetekben is ki kell mutatniuk a tényleges biztonsági szükségleteket. Az is természetes, hogy amennyiben a „securitization” eljárása indokoltnak tekinthető, egy idő után a kivételesség rendszerint megszűnik. A közhatalom viszont hajlamos arra, hogy az egyszer már intézményesített alapjogi korlátozásokat és az alkotmányos vagy nemzetközi keretektől való eltérést a szabályozásban akkor is elfogadottá tegye, ha annak indoka már nem áll fenn. A „securitization” ellentétpárja a „desecuritization”, ami azt jelenti, hogy a jelenség kezelését vissza kell terelni a rendes kerékvágásba (Taureck,2006:55).

 

A rendészettudománynak a jelzett körülmények között fokozott gondossággal kell vizsgálnia az általánosan elfogadott emberi jogi normáktól való időleges vagy állandó eltérés indokoltságát, alkotmányosságát. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa a helyzet feltárására megbízottat küldött ki, aki arról számolt be, hogy a bevándorlókat számos helyen megalapozatlan megkülönböztetésben részesítik. A velük szembeni intézkedések széles körben sértik az emberi jogokat (Crépeau,2012).

 

Az emberi biztonság koncepciójának értékeire is figyelemmel a tudomány feladata az alapjogi korlátozások szabályozásának és alkalmazásának elemzése és értékelése. A mondottakkal összhangban abból kell kiindulni, hogy a migránsokat is megilletik az alapvető emberi jogok. Ezek korlátozására van lehetőség, de csak a törvényi meghatározottság, valamint a szükségesség és arányosság feltételeinek megfelelően. Ezeknek a vizsgálata pedig tudományos megalapozottságot igényel. Nyilvánvalóan tekintettel kell lenni az egyenlőség követelményére, tehát a bevándorlókkal, egyáltalában: a külföldiekkel kapcsolatban fő szabályként az adott ország lakosságára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Eltérésnek csak annyiban van helye, amennyiben azt a körülmények indokolják. A többségi népességhez való tartozás hiánya önmagában semmiféle általános jogkorlátozásra nem ad alapot. Tudományos feladat annak az elemzése is, hogy a migránsok, illetőleg az ő helyzetük milyen sajátosságai indokolják a speciális szabályozást.

 

Migráció és kriminológia, multikulturalizmus

 

A rendészettudományhoz hasonló kérdéseket tesz fel a kriminológia is. Mindkét diszciplinának szerepe van a társadalomra veszélyt jelentő megnyilvánulások megelőzésének és kezelésének a szolgálatában, egymással szoros kapcsolatban vannak. Maga a rendészet azonban közigazgatási tevékenység, ezért a hozzá kapcsolódó kutatások középpontjában is az adminisztráció áll. A kriminológia ezzel szemben nyilvánvalóan a büntetőjog oldaláról, illetőleg arra vonatkoztatva vizsgálja a jelenségeket.

 

A kifejtettek alapján nem szorul bővebb magyarázatra, hogy a tudománynak e területen is feladata az előítéletek, valamint a rájuk épülő gyakorlat kritikája. Ebből a szempontból az emberek vándorlásának kriminalizálása emelhető ki jelentős tévútként, és egyben veszélyként (Furman et al, 2012). Kétségtelen tény, hogy a migrációhoz számos bűncselekmény kapcsolódhat, maga a mozgás azonban akár kívánatos is lehet. Más kérdés, hogy a migráció óhatatlanul olyan helyzetek kialakulásához vezet, amelyekben a bűnmegelőzés és bűnüldözés tapasztalatait és tudásanyagát fel kell használni.

 

Egy korábbi tanulmányomban már kifejtettem, hogy a bűnözés jelentős mértékben a különböző embercsoportok értékeinek, normáinak, valamint a hozzájuk való kölcsönös viszonyulásnak az eltérésével magyarázható. Úgy találtam, hogy – egy metaforával élve – az elkövetők  magatartása egy életstílusra, mégpedig a nomádokéra emlékeztet. Mindjárt hangsúlyozom, hogy nem kizárólag a migráció (beleértve az országon belüli helyváltoztatást is) problémáiról, hanem egyfajta mentalitásról és viselkedési mintáról van szó. Az elmélet tehát nem szorítkozik a migrációval kapcsolatos bűnözés magyarázatára, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy maga a leírt feszültség és konfliktus a helyváltoztatás nyomán meglehetősen közvetlen formában jelenik meg.

 

A nomádok, szemben a letelepedettekkel, leginkább az idő és a tér szemléletében, sőt: kezelésében különböznek egymástól. A letelepedett hosszú távon gondolkodik, törődik a következő generációk sorsával és érdekeivel, ügyel arra, hogy mind a maga, mind a leszármazottai érdekei biztonságban legyenek. Ezzel szemben a nomád – némi túlzással – az „örök mában” él, kevésbé számol cselekedetei következményeivel. Kerüli azokat az ésszerű erőfeszítéseket, lemondásokat, amelyek csak hosszú távon tűnnek kifizetődőnek. Egy példával élve: a letelepedett az unokáira gondolva ültet diófát, míg a nomád nemhogy nem ültet, de inkább letöri a faágat, ha éppen megkíván egy – általában más tulajdonában álló – gyümölcsöt.

 

A térhez való viszony okszerűen következik az előzőekből. A letelepedett környezetével harmonikus kapcsolatban él, viszonyát egyfajta kiegyensúlyozottság, kölcsönviszony jellemzi. Csak annyit vesz el tőle, amennyit visszaad neki. Elébe megy a várható gondoknak, házát, lakóhelyét gondozza, tatarozza, nem szemeteli tele a területet. Olyan épületeket emel, amelyek hosszú távon, akár több nemzedékre is biztosítják saját és utódai kényelmét, nyugalmát. Ezzel szemben a nomád mindent fordítva tesz: a lakóhely az ő számára valamiféle ideiglenes tartózkodási hely, amelyet miután a lehető legteljesebben kihasznált, kizsákmányolt, otthagy, egyszerűen továbbáll (Korinek,2006).

 

Azt is hozzá kell tenni, hogy a migráns nem szükségképpen nomád, hiszen a költözés megjelenhet egy élet során egyszeri szükségletként, viszonylag gyors letelepedéssel, vagyis az új élet irányadó értékeihez és normáihoz való tartós alkalmazkodással. Mégis tipikusnak mondható, hogy a befogadó országnak a migrációval összefüggő közbiztonsági problémái jelentős mértékben „a kibocsátó társadalmakban normakövetőnek, de a befogadó társadalmakban normaszegőnek minősülő cselekményekből, valamint az egyenlőtlen társadalmi esélyhelyzettel összefüggő normaszegő magatartásokból adódnak. A normaszegések részben kulturális konfliktusként, részben esélypótló magatartásként magyarázhatóak” (Póczik,2011:38).

 

A bevándorlók, különösen pedig azok közösségei és a befogadó ország lakossága közötti potenciális vagy tényleges feszültségek kezelésének, így a bűnmegelőzésnek is jelentős irányzata a multikulturalizmus. Ez a felfogás – sőt: néhány államban gyakorlat – azt jelenti, hogy a különböző kultúrákat hagyni kell érvényesülni anélkül, hogy valamelyikük felsőbbrendűségét támogatná a közhatalom a többivel szemben. A multikulturalizmus elismeri a különböző kultúrák és mögöttük álló csoportok egyenlőségét. A felfogás minden korábbinál jobban hangsúlyozza a kölcsönhatások jelentőségét, ami a teória képviselői szerint a befogadó társadalmakra is alapvetően pozitív hatással jár (Schalk-Soekar – Van de Vijver,2008).

 

Kétségtelen tény, hogy a vezető európai politikusok a közelmúltban holttá, megbukottá nyilvánították a multikulturalizmust, legalábbis kontinensünkön.[3]  Hasonló nézeteket vall például Bódis Stefánia, aki akövetkezőket írta a doktori (Ph.D.) értekezésének ismertetőjében: „… nem szabad az évszázadokon keresztül kifejlődött nyugati polgári társadalom és demokrácia vívmányait, értékeit félretenni, mert ezek egyetemes, a világ minden részére kiterjesztendő értékek. …az erőszakosan terjeszkedni kívánó, terrorista eszközöket bevető keleti kultúrkör egyes csoportjai nem lehetnek alternatívái a szervesen fejlődött nyugati kultúrkör maradandó értékeinek” (Bódis,2006:3).

 

E tanulmány keretei között ítéletet alkotni nem lehet. Valójában ez az a pont, ahol a tudománynak meg is kell állnia, hiszen a multikulturalizmus és a domináns értékek elvének vitája a „nagypolitikában” dől el, amint azt az említett példák alá is támasztják. A kutatóknak viszont ebben a kérdéskörben is meg kell tenniük mindent annak érdekében, hogy az államok irányítói minden érdeklődővel együtt pontos és megbízható ismereteket kapjanak a döntési alternatívákhoz. Esetünkben ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy be kell mutatni a multikulturalizmus valódi céljait, lényegi tartalmát és legfőképpen annak eredményeit, vagy éppen kudarcát a gyakorlati alkalmazás tapasztalatainak elemzésével. Úgy, ahogyan azt például Will Kymlicka tette a téma igen alapos feldolgozásával (Kymlicka,2012).

 

Önkritikusan meg kell állapítani, hogy a tudomány a politika számára sem a rendészet, sem pedig a migráció – távolról sem kizárólagosan rendészeti - kezelése terén nem tud biztos recepteket kínálni. A politikai érdekeket is kifejezésre juttató parlamenti és más vitákhoz azonban olyan adalékokat igen, amelyek a jogalkotók számára tartalmas muníciót jelentenének. Sajnálatos módon a végletekig felgyorsult törvényhozási folyamatban ma Magyarországon ezt a funkciót sem tudja a tudomány betölteni. Alapos szakmai vitáknak kellene megelőzniük a rendészeti és migrációs kérdésekben megvalósuló jogalkotást (is).

 

A mondottakból az is kiderül, hogy a tudományos kutatásoknak, eredményeknek alapvetően a jogalkotáson keresztül kellene hatniuk a gyakorlatra. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a jogalkalmazók, a szakma képviselői akár közvetlenül is hivatkozzanak kutatói megállapításokra a döntéseik megalapozása alkalmával, vagy éppen a jogvitákban való részvétel során. Úgy, ahogyan az számos fejlett demokráciában (például Németországban) teljesen bevett gyakorlat. A törvényes keretek között pedig a tudományos eredmények a szakmai munkát orientálhatják, szakvélemények formájában és más módon is szolgálhatják a tudásalapú társadalomban megkívánt színvonalú hatósági működést.

 

 

Hivatkozások

 

Bódis Stefánia (2006): A magyar biztonságpolitikai gondolkodás etnikai konfliktusok rendezésére irányuló elméletei, különös tekintettel Bibó István munkásságára című doktori (Ph.D.) értekezésének ismertetése és bírálata

Buzan, Barry – Wæver, Ole – Wilde, Jaap de (1998): Security: A New Framework for Analysis

Lynne Rienner Publ., Boulder, CO.

Cohen, Stanley (1987): Folk Devils and Moral Panic

Blackwell, Oxford

Costelloe, Michael T. (2008): Immigration as Threat: A Content Analysis of Citizen Perception

The Journal of Public and Professional Sociology, Vol. 2, No. 1.

Crépeau, François (2012): Report of the Special Rapporteur on the Human Rights of Migrants

UN General Assembly A/HRC/20/24

Engels, Friedrich (1975): A család, a magántulajdon és az állam eredete

Kossuth Könyvkiadó, Budapest

Erjavec, Carmen (2003): Media Construction of Identity Through Moral Panics: Discourses of Immigration in Slovenia

Journal of Ethnic & Migration Studies, Vol. 29. No. 1. pp. 83 – 101.

Furman, Rich – Ackerman, Alyssa R. – Loya, Melody – Jones, Susanna – Negi, Nalini (2012): The Criminalization of Immigration: Value Conflicts for the Social Work Profession

Journal of Sociology & Social Welfare, Vol. XXXIX, No. 1, pp. 169 – 185.

Görbe Attiláné Zán Krisztina (2010): A magyarországi migráció helyzete, kezelésének feltételei és lehetőségei

Doktori (PhD) értekezés, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Kossuth Lajos Hadtudományi Kar, Hadtucományi Doktori Iskola, Budapest

Hammond, John L. (2011): Immigration Control as a (False) Security Measure

Critical Sociology, Vol. 37. No. 6, pp. 739 – 761)

Human Security Now (2003): Human Security Now: Commission on Human Security

ENSZ, New York, 2003

International Migration Institute: (2006): Towards a New Agenda for International Migration Research

International Migration Institute, Oxford

Kitzinger Dávid (2000): A morális pánik elmélete.

Replika, Június, 23–48. o.

Korinek László (2006): Nomádok és letelepedettek – gondolatok a közösségi bűnmegelőzésről

Jogtudományi Közlöny 61. évf. 7-8. sz. 247 – 267. o.

Korinek László (2006): Kriminológia I.

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest

Kymlicka, Will (2012): Multiculturalism: Success, Failure, and the Future

Transatlantic Council on Migration, Migration Policy Institute, Washington D.C.

Pijpers, Roos (2006): Help ! The Poles Are Coming: Narrating a Contemporary Moral Panic

Geografiska Annaler Series B: Human Geography, Vol. 88. No. 1, pp. 91 – 103.

Póczik Szilveszter (2011): Nemzetközi migráció – biztonságpolitikai, rendészeti aspektusok

In: Tarrósy István. – Glied Viktor. – Keserű Dávid (szerk.): Új népvándorlás – migráció a 21. században Afrika és Európa között.

Publikon Kiadó, Pécs, 35–51. o.

Schalk-Soekar, Saskia R.G. – Van de Vijver, Fons J.R. (2008): The Concept of Multiculturalism: A Study among Ducht Majority Members

Journal of Applied Social Psychology, Vol. 38. No 8, pp. 2152–2178.

Schiller, Nina Glick (2007): Beyond the Nation-State and its Units of Analysis: Towards a New Research Agenda for Migration Studies

In: Schittenhelm, Karin (ed.) (2007), Concepts and Methods in Migration Research. Conference Reader. Pp. 39 – 72. www.cultural-capital.net (látogatva: 2012-07-02)

Schoorl, Jeanette J. (2000): Push and Pull Factors of International Migration: A Comparative Report

Office for Official Publications of the European Communities, Luxembourg

Taureck, Rita (2006): Securitization Theory and Securitization Studies

Journal of International Relations and Development, Vol. 9. No.1, pp. 53 – 61.

Wimmer, Andreas (2007): How (not) to Think about Ethnicity in Immigrant Societies: Towards a Boundary-Making Perspective

In: Schittenhelm, Karin (ed.) (2007), Concepts and Methods in Migration Research. Conference Reader. Pp. 7 – 38. www.cultural-capital.net (látogatva: 2012-07-02)

UNDP (1994): Human Development Report, 1994

Oxford University Press, Oxford – New York




[1] A Migration Research Institutes Database nevű tájékoztató szolgáltatás közel 300 kutató-, illetőleg oktatási intézetről tartalmaz adatokat http://databases.unesco.org/migration/MIGWEBintro.shtml (látogatva: 2012-07-02)

[3] Nicolas Sarkozy joins David Cameron and Angela Merkel view that Multiculturalism has failed, Mail Online, February 11, 2011 http://www.dailymail.co.uk/news/article-1355961/Nicolas-Sarkozy-joins-David-Cameron-Angela-Merkel-view-multiculturalism-failed.html (látogatva: 2012-07-10.)