Jelenlegi hely

Címlap

A visszafogadási egyezmények alkalmazásának tapasztalatai az Európai Unióban, illetve a hazai joggyakorlatban

        A tanulmány a visszafogadás jog intézményének gyakorlatai tapasztalatait és nehézségeit mutatja be, számos ábrával és grafikonnal számszerűsítve azt. A jogszabályi háttér vázolása és rövid elemzése mellett az ezekből

fakadó anomáliákat is számba veszi a szerző. Külön kitér a magyar, az EU-n belüli, valamint az EU és harmadik országok közötti visszafogadási eljárások elvi és gyakorlati kérdéseire.

A migráció nemzetközi és európai uniós jogi szabályozása: a laza univerzális keretektől az átfogó, egységes EU-szakpolitikáig

      A tanulmány a migráció nemzetközi szabályozását tekinti át az 1951-es Genfi Egyezménytől gyakorlatilag napjainkig, de különös figyelmet fordít az un Dublin II. rendeletnek, vagy a Stockholmi Programnak . Ugyanakkor kiemeli Magyarország helyét, szerepét és érdekeit is a szabályozásban,

illetve a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatrendszerét.

Arab tavasz Szíriában

     Az arab tavasz Ben Ali, Mubarak, Kadhafi és Száleh után tavaly márciusban Bassár el-Aszadot is utolérte, ám azt, hogy a szír elnök melyik fent említett "kollégája" sorsában osztozik majd, egyelőre nem tudni.

Elemzésünk ismerteti a szíriai események kiindulópontjait, valamint a konfliktus lehetséges kimeneteleit a főbb nemzetközi és belső szereplők álláspontjaival egyetemben, illetve kitér a téma migrációs vonatkozásaira is